Amikor a jobboldal elvesztette a választásokat, bánkódtam, de azt gondoltam, még négy év az keservesen sok a szociktól, de ha hatvanat kibírtunk, csak lesz még ennyi türelmünk. Hátha nem csinálnak akkora kárt, mint szoktak, akármilyen piszkos módszerekkel, de mégiscsak megszerezték a többség támogatását.
A Fidesz sajnos nem tanult eleget. Srácok, még több alázat! Eljött a másnap, persze a választási csalások, túlkapások, a disznótorok, a láncszavazások, pénzelések, az utaztatások nem lettek kivizsgálva, azaz akarom mondani nem voltak. Köztéma azonban akadt bőven.
A választás másnapjától – nahát – előkerült a hosszú hónapok óta megkukult értelmiségünk. Kiáltványokkal, értekezésekkel, tanulmányokkal halmozták el naponta a sajtót. A kormány eltűnt, bekussolt, hosszas hetekre bevackolták magukat Őszödre, kormányprogrammal vacakolni. A PPP-rendszerben (Pribék Pártpropaganda) működtetett média pedig dehogy kérte volna számon, miért tart ennyi ideig a szöszölés, hiszen a gazdaság dübörög, a jólét nagy, a kormány pedig saját magától veszi át a stafétát. Hogyhogy nincsen három napon belül kormányzás?
Ehelyett a megszokott kiszivárogtatós-elcsepegtetős módszerrel nyilvánosságra kerültek az egyre valóságosabb gazdasági számok. Az ország előtt nagyon lassan kezdett világossá válni, hogy a Fidesz mégsem riogatott, hanem a kormány és a cinkos média elhallgatta a valóságot. Meglebbentek a hatalmas megszorítások képei. Aki nem a három földi sugárzású szócsőcstornán, illetve az ATVn él, annak annyira nem voltak ezek újak.
Ezek után – Főképp a Friderikusz összeMos és az Este hullámhosszán – végre, tizenhat év után fény derült rá, kik is a mi kártékony, belterjes, pénznyelő ágazataink. A nyerészkedő gyógyszerészek! A tékozló Operaház! A vaskalapos Tudományos Akadémia! A pazarló egészségügy! A semmirekellő, mégis rengeteg felesleges diplomást termelő oktatás! A nyáron nyaraló, év közben henyélő tanárok! Az elavult vasutasok! Eleink álmai, az elmúlt ötven, száz, százötven év vívmányai, építkezése megy itt most a levesbe, amiért szüleink, déd- és nagyszüleink melóztak: közoktatás, közgyógyászat, kultúra, tömegközlekedés. Ez ilyen 1984-es gondolkodásmód (a szabadság rabság, a háború béke, a tudtlanság erő – by Orwell), mi úgy építjük a tudás társadalmát, Techno- és Nanopoliszt, hogy közben az isoklákat bezárjuk, a tanárokat szélnek eresztjük. Rafinált, nagyon rafinált! Úgy leszünk az egészség és a gyógyturizmus fellegvára, hogy bezárunk minden kórházat. A franciák nem győzik minél gyorsabbra hajszolni a TGV-t, de mi szarunk az európai irányzatokra, a legkörnyezetbarátabb, legintegráltabb közlekedési és szállítási ágazatot kéjes vigyorral cincáljuk cafatokra, az összes szárnyvonalat levágjuk. A szárnyaszegett MÁV helyett mindenki menjen autópályán, autóval!
Eközben...
Május 26-án a Balaton partján, Őszödön, a volt pártüdülőben majd kétszáz ember előtt a megbízott miniszterelnökjelölt beszélni kezd, és bekapcsolnak kettő vagy több hangfelvevőt.
De erről mi nem tudunk. Megy a vakítás ezerrel, kormány híján a média véleménydiktátorai tevékeny részvételével. És egy újabb jómadár tette nálunk szíves tiszteletét, idejárult maga G.W. Bush is, október 23-át június 22-én megünnepelni. Azóta egész csinos összeesküvés-elméletek születtek e témában, miért is volt ő itt. Egy biztos, nem a Táncsics-ház visszaadása miatt, az csak a szokásos Gyurcsány-féle rutinhazugság volt.
Azért az tudnivaló, hogy USA-elnökök spontán, csak úgy cél nélkül nem tévednek ide. Először 1989-ben, idősebb Bushsal áramlott be Magyarországra a mételyes kapitalizmus hőn áhított levegője. George sr. bizniszelte le az oroszokkal a békés gengszterváltás még nyitott pontjait. Elment, másnap már Jókáder Jánost ravatalozták a Duna-parti Fehér Ház aulájában, ahol a freskón Jani bácsi azóta a az örök iparmezőkön sakkozik.
Bill Clinton is hazánk vendége volt, bár ez bizonyos értelemben kérdéses, hiszen a számomra tisztázatlan felségjelű Taszáron lelkesítette katonáit bomberdzsekiben. Annyira titkos volt az ideutazása, hogy még Göncz Árpit is álmában érte a hír, a pizsamájára ráhúzott egy nyolcvanas évek eleji Jugoszláv importból túlélt pulóvert (tudtommal a vendégül látó országfő nem illendő, hogy túlöltözze a vendéget – no ez sikerült), és úgy nyargalt Taszárra, hogy meg sem fésülködött. Bill Clingon elment, a légierő meg lelkesen bombázta szomszédainkat.
Szóval sok jót ettől sem lehet várni, kaptunk is egy saját országrészt Afganisztánban, a többi meg majd tíz év múlva kiderül. Vajon miért van, hogy bár látszólag 2004-ben beléptünk az EU-ba, mégis kizárólag és egyfolytában Amerika és Oroszország valagát nyaljuk, az ő érdekeiket szolgáljuk, feléjük kacsintgatunk?
A Fidesz sajnos nem tanult eleget. Srácok, még több alázat! Eljött a másnap, persze a választási csalások, túlkapások, a disznótorok, a láncszavazások, pénzelések, az utaztatások nem lettek kivizsgálva, azaz akarom mondani nem voltak. Köztéma azonban akadt bőven.
A választás másnapjától – nahát – előkerült a hosszú hónapok óta megkukult értelmiségünk. Kiáltványokkal, értekezésekkel, tanulmányokkal halmozták el naponta a sajtót. A kormány eltűnt, bekussolt, hosszas hetekre bevackolták magukat Őszödre, kormányprogrammal vacakolni. A PPP-rendszerben (Pribék Pártpropaganda) működtetett média pedig dehogy kérte volna számon, miért tart ennyi ideig a szöszölés, hiszen a gazdaság dübörög, a jólét nagy, a kormány pedig saját magától veszi át a stafétát. Hogyhogy nincsen három napon belül kormányzás?
Ehelyett a megszokott kiszivárogtatós-elcsepegtetős módszerrel nyilvánosságra kerültek az egyre valóságosabb gazdasági számok. Az ország előtt nagyon lassan kezdett világossá válni, hogy a Fidesz mégsem riogatott, hanem a kormány és a cinkos média elhallgatta a valóságot. Meglebbentek a hatalmas megszorítások képei. Aki nem a három földi sugárzású szócsőcstornán, illetve az ATVn él, annak annyira nem voltak ezek újak.
Ezek után – Főképp a Friderikusz összeMos és az Este hullámhosszán – végre, tizenhat év után fény derült rá, kik is a mi kártékony, belterjes, pénznyelő ágazataink. A nyerészkedő gyógyszerészek! A tékozló Operaház! A vaskalapos Tudományos Akadémia! A pazarló egészségügy! A semmirekellő, mégis rengeteg felesleges diplomást termelő oktatás! A nyáron nyaraló, év közben henyélő tanárok! Az elavult vasutasok! Eleink álmai, az elmúlt ötven, száz, százötven év vívmányai, építkezése megy itt most a levesbe, amiért szüleink, déd- és nagyszüleink melóztak: közoktatás, közgyógyászat, kultúra, tömegközlekedés. Ez ilyen 1984-es gondolkodásmód (a szabadság rabság, a háború béke, a tudtlanság erő – by Orwell), mi úgy építjük a tudás társadalmát, Techno- és Nanopoliszt, hogy közben az isoklákat bezárjuk, a tanárokat szélnek eresztjük. Rafinált, nagyon rafinált! Úgy leszünk az egészség és a gyógyturizmus fellegvára, hogy bezárunk minden kórházat. A franciák nem győzik minél gyorsabbra hajszolni a TGV-t, de mi szarunk az európai irányzatokra, a legkörnyezetbarátabb, legintegráltabb közlekedési és szállítási ágazatot kéjes vigyorral cincáljuk cafatokra, az összes szárnyvonalat levágjuk. A szárnyaszegett MÁV helyett mindenki menjen autópályán, autóval!
Eközben...
Május 26-án a Balaton partján, Őszödön, a volt pártüdülőben majd kétszáz ember előtt a megbízott miniszterelnökjelölt beszélni kezd, és bekapcsolnak kettő vagy több hangfelvevőt.
De erről mi nem tudunk. Megy a vakítás ezerrel, kormány híján a média véleménydiktátorai tevékeny részvételével. És egy újabb jómadár tette nálunk szíves tiszteletét, idejárult maga G.W. Bush is, október 23-át június 22-én megünnepelni. Azóta egész csinos összeesküvés-elméletek születtek e témában, miért is volt ő itt. Egy biztos, nem a Táncsics-ház visszaadása miatt, az csak a szokásos Gyurcsány-féle rutinhazugság volt.
Azért az tudnivaló, hogy USA-elnökök spontán, csak úgy cél nélkül nem tévednek ide. Először 1989-ben, idősebb Bushsal áramlott be Magyarországra a mételyes kapitalizmus hőn áhított levegője. George sr. bizniszelte le az oroszokkal a békés gengszterváltás még nyitott pontjait. Elment, másnap már Jókáder Jánost ravatalozták a Duna-parti Fehér Ház aulájában, ahol a freskón Jani bácsi azóta a az örök iparmezőkön sakkozik.
Bill Clinton is hazánk vendége volt, bár ez bizonyos értelemben kérdéses, hiszen a számomra tisztázatlan felségjelű Taszáron lelkesítette katonáit bomberdzsekiben. Annyira titkos volt az ideutazása, hogy még Göncz Árpit is álmában érte a hír, a pizsamájára ráhúzott egy nyolcvanas évek eleji Jugoszláv importból túlélt pulóvert (tudtommal a vendégül látó országfő nem illendő, hogy túlöltözze a vendéget – no ez sikerült), és úgy nyargalt Taszárra, hogy meg sem fésülködött. Bill Clingon elment, a légierő meg lelkesen bombázta szomszédainkat.
Szóval sok jót ettől sem lehet várni, kaptunk is egy saját országrészt Afganisztánban, a többi meg majd tíz év múlva kiderül. Vajon miért van, hogy bár látszólag 2004-ben beléptünk az EU-ba, mégis kizárólag és egyfolytában Amerika és Oroszország valagát nyaljuk, az ő érdekeiket szolgáljuk, feléjük kacsintgatunk?
