A világ le se szart minket, csupán kétszer két napig voltunk hír. Az állandóan éber nemzetközi jogvédő szervezeteknek tendenciózusan elkerülte a figyelmét az álarcba bújtatott, szabadjára engedett uniformizált, erőszak Budapest utcáin. Senki sehol sem tiltakozott, talán nem tudták felfogni, hogy nem csak konkrét diktatúrákban szokták ütlegelni a különvéleménnyel élőket.
Annyira azért voltak durvák az október 23-i események, hogy lapító értelmiségünk végre bemozdult. Bár ne tették volna! Muszáj volt valahogy lereagálni az eseményeket, hát helyi médiaistenségünk maga vette kézbe a dolgokat. Az üzenet egyszerű: mi, békések szeretjük a békét! Legyen béke! És megvan a dal! A mi dalunk! Ibolya énekelte még tavaly augusztus 20-án, de most is remekül jön!
Szinte magam előtt látom Gesztit, hogy mint annak idején Jacko, meghatódva önnön nagylelkűségétől, elrebegi: nyúltam egy dalt, legyen ez a közös dalunk! A Szeletelem Magyarországot Mozgalom énekli! Sokan énekeljük, együtt, mi! Annak idején botrányok lengték körül, de most a nagy egyetértés köntösében, az értelmezés új dimenziójában mégiscsak szeretni fogjátok! És küldjetek képeslapot, hogy legyen egy adatbázisunk, hogy kik is a békés többség, a többieket meg majd jól megvetjük!
Ravaszul vágott klipet gyártottak hozzá, meg kell hagyni. Az elején, az intro alatt ugyan van egy összeállítás a rendőri brutalitásról, de a legtöbb csatornán ezt egyszerűen kihagyták, csak az éneklés által békességre törekvő eddigi ellenlábasok szép-komoly arcát mutatják.
Nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen felülről szervezett értelmiségi celebritás-brancsunk, akik majd helyettünk lesznek civilek. Sajnos, legutolsó tervezett akciójukat elmosta a történelem. Ugye, a Szeretem Magyarországot Mozgalom szeptember 18-ára, hétfő reggelre egy magaslest akart felállítani a Kossuth téren. Az üzenete ez volt: mi, civilek figyelünk titeket, képviselők! 17-én délután kezdték volna ácsolni, de sajnos az Őszödi beszéd előbb kiszivárgott, s az emberek is kiszivárogtak a térre, s a vadászlesből nem lett semmi. Pedig lett volna mit figyelni, hogyan reagál kormányunk a valódi civilek kritikájára. A Kossuth térről csupán a Hírtévé adott hírt 17-én és 18-án, pedig tízezer ember fejezte ki nemtetszését. Képzelem, ha megépítik műciviljeink a magaslesüket, és mind a százan kivonulnak, ott taposta volna egymás lábát a sok csatorna.
Magyarországon minden párt kifordult egykori önmagából: a szocalista MSZP most épp nagytőkés, az egykori fiatal liberális Fidesz most konzervatív, az egykori népi-nemzeti MDF most lekes neokon. A főliberális SZDSZ, az emberi szabadság és jog egykori hős védelmezője most élteti a Budapesti Vérfürdők új igazgatóját. Demszky Gábor, kit lelki szemeink előtt még mindig szamizdattal a hóna alatt látunk, amint foszabályozást végeznek rajta a kádár-pribékek, most hálásan osztogat Pro Urbe-díjat Gergényi Péternek.
Nem csak nem élünk jogállamban, de még deklaráltan szándékunkban sincs. S a manipulált közvélekedés simán megy bele a fejekbe, megint tudjuk, mit szabad hinni, tudni, és mit nem. De még mindig nem tudjuk, mihez van jogunk, nem vagyunk tájékozottak közügyekben, bolyongunk a szabályok útvesztőiben. Tévelygünk, s az értelmiség nem segít. Ahogy a fuldokló levegőre szomjazik, úgy áhítozunk a tiszta, józan hangok után.
Az ötvenedik évfordulón tapasztalt brutalitás végül kikényszerítette a nemzeti oldal artikulációját, és egész értelmes arcok bukkantak fel. Ékes Ildikó, fideszes honanya már a szeptemberi eseményekkor sorra látogatta a börtönöket, de nem sok médiafelületet kapott. Vértesaljai László, jezsuita lelkész bátor kiállásának, Balogh Zoltán képviselő állhatatos munkájának is sokat köszönhetünk.
A legígéretesebb talán Morvay Krisztina, aki eddig főleg a családon belüli erőszak Magyarországon elhallgatott problémájával foglalkozott. 23-án a rendőrattak elől egy belvárosi lépcsőházban húzódott meg gyermekével, ott rettegték végig a fél napot. Sajnos ilyen szörnyűségeknek kell történnie, hogy végre a némák megértsék: most már szólni kell. A jogásznő az ő vehemens módján, de világos, tiszta szavakkal kérte ki magának a történteket.
Ha 23-án nem lövik szét a rendőrök a fideszeseket, ma kevés hírportál kivételével ki beszélne a szeptember 18–20-ig történt vérlázító jogsértésekről? Még Morvay Krisztina is azt mesélte, hogy csak a Civil Jogász Bizottság működésének első napjaiban döbbent rá, hogy az október 23-ai események vizsgálatához vissza kell menni a szeptemberi eseményekig.
Sajnos ez még csak DEMOkrácia, azaz valami szebbnek-jobbnak a demo-verziója. A nép 80%-ának valójában nincsen képviselete a Parlamentben, nincsen valódi népképviselet, pláne népuralom, az operett-ellenzék meg tehetetlen.
Igaza lehet egy jóbarátomnak, ki szerint nagyon veszélyes emberek vannak a parlamentben mert világ csúfjára rácsok mögött tartják őket. Vitázunk még, hogy bűnözők vagy elmebetegek, de hogy vigyázni kell rájuk, az nem kérdés. De miért pont a Parlament meg a Kossuth tér kell nekik? Ha nem adnák el a Lipótot, bizonyára akadna számukra szoba, még gyűlhetnének is vitatkozni.
És a sok veszélyes ember az Országgyűlésben minden tiltakozás ellenére elérkezettnek látta az időt, hogy megindítsa valódi hadjárat a lakosság ellen. A megszorítások lassan érezhetővé váltak, az egésszégügy rafinált szétverése megkezdődött, az árak megindultak az ég felé, a létbizonytalanság és kilátástalanság tapinthatóvá vált.
Ekkor már kezdett ébredni az ország egy része, és tényleg kiment volna a nép az utcára, de a szeptember-októberi zavargások után mindenki a kis kuckójába vonult. Senki sem akarta korrumpálni magát, azzal, hogy tüntet a megszorítások ellen, ezáltal csőcseléknek, zavargónak, randalírozónak mondják.
A magyar nép választott képviselői pedig, hogy mégse érezzék magukat egyedül, feldíszítették a Parlament déli parkolójánál a világ legmagányosabb, de legjobban őrzött karácsonyfáját. Őt csak a Liberálisok Terén kivilágított fák értették meg, kiket szintén elzártak a lakosság elől.
Annyira azért voltak durvák az október 23-i események, hogy lapító értelmiségünk végre bemozdult. Bár ne tették volna! Muszáj volt valahogy lereagálni az eseményeket, hát helyi médiaistenségünk maga vette kézbe a dolgokat. Az üzenet egyszerű: mi, békések szeretjük a békét! Legyen béke! És megvan a dal! A mi dalunk! Ibolya énekelte még tavaly augusztus 20-án, de most is remekül jön!
Szinte magam előtt látom Gesztit, hogy mint annak idején Jacko, meghatódva önnön nagylelkűségétől, elrebegi: nyúltam egy dalt, legyen ez a közös dalunk! A Szeletelem Magyarországot Mozgalom énekli! Sokan énekeljük, együtt, mi! Annak idején botrányok lengték körül, de most a nagy egyetértés köntösében, az értelmezés új dimenziójában mégiscsak szeretni fogjátok! És küldjetek képeslapot, hogy legyen egy adatbázisunk, hogy kik is a békés többség, a többieket meg majd jól megvetjük!
Ravaszul vágott klipet gyártottak hozzá, meg kell hagyni. Az elején, az intro alatt ugyan van egy összeállítás a rendőri brutalitásról, de a legtöbb csatornán ezt egyszerűen kihagyták, csak az éneklés által békességre törekvő eddigi ellenlábasok szép-komoly arcát mutatják.
Nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen felülről szervezett értelmiségi celebritás-brancsunk, akik majd helyettünk lesznek civilek. Sajnos, legutolsó tervezett akciójukat elmosta a történelem. Ugye, a Szeretem Magyarországot Mozgalom szeptember 18-ára, hétfő reggelre egy magaslest akart felállítani a Kossuth téren. Az üzenete ez volt: mi, civilek figyelünk titeket, képviselők! 17-én délután kezdték volna ácsolni, de sajnos az Őszödi beszéd előbb kiszivárgott, s az emberek is kiszivárogtak a térre, s a vadászlesből nem lett semmi. Pedig lett volna mit figyelni, hogyan reagál kormányunk a valódi civilek kritikájára. A Kossuth térről csupán a Hírtévé adott hírt 17-én és 18-án, pedig tízezer ember fejezte ki nemtetszését. Képzelem, ha megépítik műciviljeink a magaslesüket, és mind a százan kivonulnak, ott taposta volna egymás lábát a sok csatorna.
Magyarországon minden párt kifordult egykori önmagából: a szocalista MSZP most épp nagytőkés, az egykori fiatal liberális Fidesz most konzervatív, az egykori népi-nemzeti MDF most lekes neokon. A főliberális SZDSZ, az emberi szabadság és jog egykori hős védelmezője most élteti a Budapesti Vérfürdők új igazgatóját. Demszky Gábor, kit lelki szemeink előtt még mindig szamizdattal a hóna alatt látunk, amint foszabályozást végeznek rajta a kádár-pribékek, most hálásan osztogat Pro Urbe-díjat Gergényi Péternek.
Nem csak nem élünk jogállamban, de még deklaráltan szándékunkban sincs. S a manipulált közvélekedés simán megy bele a fejekbe, megint tudjuk, mit szabad hinni, tudni, és mit nem. De még mindig nem tudjuk, mihez van jogunk, nem vagyunk tájékozottak közügyekben, bolyongunk a szabályok útvesztőiben. Tévelygünk, s az értelmiség nem segít. Ahogy a fuldokló levegőre szomjazik, úgy áhítozunk a tiszta, józan hangok után.
Az ötvenedik évfordulón tapasztalt brutalitás végül kikényszerítette a nemzeti oldal artikulációját, és egész értelmes arcok bukkantak fel. Ékes Ildikó, fideszes honanya már a szeptemberi eseményekkor sorra látogatta a börtönöket, de nem sok médiafelületet kapott. Vértesaljai László, jezsuita lelkész bátor kiállásának, Balogh Zoltán képviselő állhatatos munkájának is sokat köszönhetünk.
A legígéretesebb talán Morvay Krisztina, aki eddig főleg a családon belüli erőszak Magyarországon elhallgatott problémájával foglalkozott. 23-án a rendőrattak elől egy belvárosi lépcsőházban húzódott meg gyermekével, ott rettegték végig a fél napot. Sajnos ilyen szörnyűségeknek kell történnie, hogy végre a némák megértsék: most már szólni kell. A jogásznő az ő vehemens módján, de világos, tiszta szavakkal kérte ki magának a történteket.
Ha 23-án nem lövik szét a rendőrök a fideszeseket, ma kevés hírportál kivételével ki beszélne a szeptember 18–20-ig történt vérlázító jogsértésekről? Még Morvay Krisztina is azt mesélte, hogy csak a Civil Jogász Bizottság működésének első napjaiban döbbent rá, hogy az október 23-ai események vizsgálatához vissza kell menni a szeptemberi eseményekig.
Sajnos ez még csak DEMOkrácia, azaz valami szebbnek-jobbnak a demo-verziója. A nép 80%-ának valójában nincsen képviselete a Parlamentben, nincsen valódi népképviselet, pláne népuralom, az operett-ellenzék meg tehetetlen.
Igaza lehet egy jóbarátomnak, ki szerint nagyon veszélyes emberek vannak a parlamentben mert világ csúfjára rácsok mögött tartják őket. Vitázunk még, hogy bűnözők vagy elmebetegek, de hogy vigyázni kell rájuk, az nem kérdés. De miért pont a Parlament meg a Kossuth tér kell nekik? Ha nem adnák el a Lipótot, bizonyára akadna számukra szoba, még gyűlhetnének is vitatkozni.
És a sok veszélyes ember az Országgyűlésben minden tiltakozás ellenére elérkezettnek látta az időt, hogy megindítsa valódi hadjárat a lakosság ellen. A megszorítások lassan érezhetővé váltak, az egésszégügy rafinált szétverése megkezdődött, az árak megindultak az ég felé, a létbizonytalanság és kilátástalanság tapinthatóvá vált.
Ekkor már kezdett ébredni az ország egy része, és tényleg kiment volna a nép az utcára, de a szeptember-októberi zavargások után mindenki a kis kuckójába vonult. Senki sem akarta korrumpálni magát, azzal, hogy tüntet a megszorítások ellen, ezáltal csőcseléknek, zavargónak, randalírozónak mondják.
A magyar nép választott képviselői pedig, hogy mégse érezzék magukat egyedül, feldíszítették a Parlament déli parkolójánál a világ legmagányosabb, de legjobban őrzött karácsonyfáját. Őt csak a Liberálisok Terén kivilágított fák értették meg, kiket szintén elzártak a lakosság elől.
