Az politizál az utcán, akinek a parlamentben nincsen érdekérvényesítő képessége, mondta Lendvai Ildikó. Nagyrészt igazat adok neki, bár úgy hiszem, ő a Fideszre gondolt. Meglátásom szerint az ország több, mint nyolcvan százalékának nincsen képviselete a magyar Parlamentben. Ennyi a tizenhat év: még mindig potenciális prédák vagyunk, semmilyen döntésben nem veszünk részt, s nemhogy szándékunkat, még véleményünket sem mondhatjuk. Tanulságos, milyen cinizmussal gyilkolja a valódi népi kezdeményezéseket az OVB, gondolok itt például a kistérségi posták megmentésére BAZ megyében.
Le kellene cserélni a politikai elitet, kérdezte/mondta/sugallta még az ország nagypapája, Baló György is.
A rossz hír: nincsen másik politikai elit. Ha lett volna, már feltűnt volna, az új generáció pedig a matematika szerint betagozódott a maga referenciájának megfelelő oldalra. Sehonnan nem jönnek az új gondolatok, a friss tennivágyás, a valódi érdekképviselet. Ebből a szempontból különösen érdekes, hogy az ilyeneken siránkozó média olyan bamba butasággal söpörte félre az összes új gondolatot, az összes artikulálódó szerveződést mely a Kossuth térről érkezett, mint mikor a paraszt bácsi az állatkertben a zsiráf előtt azt mondja: ilyen állat márpedig nincs! Node erről később.
Kellene már egy új párt? Több? Hol vannak a történelmi pártok? Elkelne ebben az országban egy nem komplett idiótákból álló Kisgazdapárt, egy olyan Szociáldemokrata párt, ami nem az MSZP fiókintézményeként működik, egy Kereszténydemokrata párt, ami nem a Fidesz B verziójaként működik. Hol van egy ismert, 5% feletti környezetvédő zöld párt?
Egy pártot alapítani tíz perc, bevezetni, felépíteni, kommunikálni, piárkodni, megerősíteni tíz év. Tíz év csencselés kapcsolatokkal, a tőkével, székházakkal. Ma nem pártok vannak, hanem érdekcsoportok. Gazdasági vállalkozások, amik az adófizetőkből élnek. Egy parlamenti párt igen közel van a közpénzekhez. S ha kormányon vannak, annál több a lé. Aki privatizál, aki magánosítja pl. a társadalombiztosítást, annak az emberei kerülnek a jó pozícióba, egyszerű ez.
2006-ban négymilliárdot költöttek a parlamenti pártok médiahirdetésre (tv, rádió, óriásplakát), ami alaphangon a tízszerese a megengedettnek, és ebben még nincsenek benne a szórólapok, tollak, hűtőmágnesek. Hát hol lenne az Élőláncnak, vagy a Humanista pártnak, bármely, szabadon kiválasztott Kisgazda pártnak akár félmilliárdja, hogy bedobja magát a köztudatba?
És Baló úr szándékával ellentétben még a "közszolgálati" tévébe sem kerültek be ezen pártok képviselői, valamifajta médiaegyensúlyra hivatkozva. Amit aztán a választások előtt tán egy nappal az ORTT törvénytelennek nyilvánított. Az mEgyen majd bemondják, lesz tán fél perc adásszünet, a kis pártok meg cseszhetik.
Én mindig azt hittem, hogy a választások arról szólnak, hogy a következő négy évben kik legyenek a képviselőink, de nem. Nálunk arról szólnak, hogy kik voltak eddig ott, és hogy jajj, nehogy kiessenek onnan.
Négy pártról szólt az összes híradás, a négy parlamenti pártról. Legtöbbször csak kettőről. Hol itt a népképviselet, a sokszínűség? Hány színe van ennek az országnak? Hány érdek ütközik nálunk? Hol itt az úgynevezett érdekképviselet, ami választott képviselők által valósul meg? Hát kire lehet itt szavazni, kikből áll a választék? A kis pártokat meg néha behívták a Népkeltébe egymással összebalhézni. Miről is tudna értelmesen vitázni Lányi Thürmerrel húsz percben?
A médiadiktatúra egyik legsötétebb csúcsa a választások éjszakája volt, mikor kapcsolhattam az ATV-re, HírTv-re, tv2-re, RTL-re, mindenhol csak négy párt logoja-csíkja vigyorgott rám. A négy akkori parlamenti párté. Pedig nem ennyien indultak. Így betonozzuk be a saját hatalmi elitünket, ritka egyetértésben.
A korrektség jegyében egyedül az mEgy tette ki a Miép-Jobbikot, merthogy országos listát állítottak ők is.
A többi induló: néma csend. Nincsenek, tehát nem foglalkozunk velük. Nem foglalkozunk velük, így nincsenek.
Le kellene cserélni a politikai elitet, kérdezte/mondta/sugallta még az ország nagypapája, Baló György is.
A rossz hír: nincsen másik politikai elit. Ha lett volna, már feltűnt volna, az új generáció pedig a matematika szerint betagozódott a maga referenciájának megfelelő oldalra. Sehonnan nem jönnek az új gondolatok, a friss tennivágyás, a valódi érdekképviselet. Ebből a szempontból különösen érdekes, hogy az ilyeneken siránkozó média olyan bamba butasággal söpörte félre az összes új gondolatot, az összes artikulálódó szerveződést mely a Kossuth térről érkezett, mint mikor a paraszt bácsi az állatkertben a zsiráf előtt azt mondja: ilyen állat márpedig nincs! Node erről később.
Kellene már egy új párt? Több? Hol vannak a történelmi pártok? Elkelne ebben az országban egy nem komplett idiótákból álló Kisgazdapárt, egy olyan Szociáldemokrata párt, ami nem az MSZP fiókintézményeként működik, egy Kereszténydemokrata párt, ami nem a Fidesz B verziójaként működik. Hol van egy ismert, 5% feletti környezetvédő zöld párt?
Egy pártot alapítani tíz perc, bevezetni, felépíteni, kommunikálni, piárkodni, megerősíteni tíz év. Tíz év csencselés kapcsolatokkal, a tőkével, székházakkal. Ma nem pártok vannak, hanem érdekcsoportok. Gazdasági vállalkozások, amik az adófizetőkből élnek. Egy parlamenti párt igen közel van a közpénzekhez. S ha kormányon vannak, annál több a lé. Aki privatizál, aki magánosítja pl. a társadalombiztosítást, annak az emberei kerülnek a jó pozícióba, egyszerű ez.
2006-ban négymilliárdot költöttek a parlamenti pártok médiahirdetésre (tv, rádió, óriásplakát), ami alaphangon a tízszerese a megengedettnek, és ebben még nincsenek benne a szórólapok, tollak, hűtőmágnesek. Hát hol lenne az Élőláncnak, vagy a Humanista pártnak, bármely, szabadon kiválasztott Kisgazda pártnak akár félmilliárdja, hogy bedobja magát a köztudatba?
És Baló úr szándékával ellentétben még a "közszolgálati" tévébe sem kerültek be ezen pártok képviselői, valamifajta médiaegyensúlyra hivatkozva. Amit aztán a választások előtt tán egy nappal az ORTT törvénytelennek nyilvánított. Az mEgyen majd bemondják, lesz tán fél perc adásszünet, a kis pártok meg cseszhetik.
Én mindig azt hittem, hogy a választások arról szólnak, hogy a következő négy évben kik legyenek a képviselőink, de nem. Nálunk arról szólnak, hogy kik voltak eddig ott, és hogy jajj, nehogy kiessenek onnan.
Négy pártról szólt az összes híradás, a négy parlamenti pártról. Legtöbbször csak kettőről. Hol itt a népképviselet, a sokszínűség? Hány színe van ennek az országnak? Hány érdek ütközik nálunk? Hol itt az úgynevezett érdekképviselet, ami választott képviselők által valósul meg? Hát kire lehet itt szavazni, kikből áll a választék? A kis pártokat meg néha behívták a Népkeltébe egymással összebalhézni. Miről is tudna értelmesen vitázni Lányi Thürmerrel húsz percben?
A médiadiktatúra egyik legsötétebb csúcsa a választások éjszakája volt, mikor kapcsolhattam az ATV-re, HírTv-re, tv2-re, RTL-re, mindenhol csak négy párt logoja-csíkja vigyorgott rám. A négy akkori parlamenti párté. Pedig nem ennyien indultak. Így betonozzuk be a saját hatalmi elitünket, ritka egyetértésben.
A korrektség jegyében egyedül az mEgy tette ki a Miép-Jobbikot, merthogy országos listát állítottak ők is.
A többi induló: néma csend. Nincsenek, tehát nem foglalkozunk velük. Nem foglalkozunk velük, így nincsenek.
