Sokmindent vesztettünk, és egész kevés dolgot nyertünk a Tévéostrommal és az azt követő zavargásokkal. Elillant az a lehetőség, hogy tisztán, kulturált európai eszközökkel mossuk le ezt a gyalázatot.
A beígért tüntetések befagytak, leállt a szervezkedés a szakszervezeteknél, senki sem akart média által démonizált tüntető lenni.
A rettegésfüggők rendesen megkapták adagjukat. Ismét lehetett náci bandákkal riogatni. Mindenféle zavaros, félszabályos rendelkezést lehetett hozni a rendőrségnél. Bírók öt perc alatt hoztak 3 év letöltendő ítéleteket a vélelmezett közérdekre hivatkozva.
Komolyan korlátozhatóvá, korlátozandóvá lettek jogaink, a manipulált, ferdített közvélekedés "nyomására".
Zokogni/röhögni való, ahogy az érveket varázslatosan, aktuálisan használjuk. A mi Fridink hüledezve háborgott, mi az, hogy Gyurcsány illegitim, megnyerte a választásokat, jogszabályok alpján a parlament megszavazta neki a bizalmat, hiszen jogállamban élünk. A Kossuth tériekkel szemben minden eszközt hajlandó lenne bevetni, a józan ész alapján, mert láthatólag a jogszabályok nem jók.
És honfitársaink egyetértően bólogattak a rendőrterror láttán, mert rendnek, nyugalomnak kell lenni. Ez volt a mi 911-ünk, aminek kapcsán átsiklunk lassan valami fasisztoid diktatúrába. Mi magunk akarjuk a totális ellenőrzést, mi kívánjuk a példás megtorlást.
Amolyan átjáró tipus vagyok, így alkalmam nyílik néha durván ugratni mindkét oldali ismerőseimet, kollégáimat, ez az én közhangulat-barométerem.
Morog jobbos ismerősöm Gyurcsányra. Mondom neki: kötelet a nyakába, mi? Mire a válasz majd minden esetben az volt, hogy á, ugyan! Álljon bíróság elé, kobozzák el a vagyonát, ilyeneket javasoltak. Volt, aki szívesen beszállt volna a repülőjegyébe, valahová messze idegenbe, és csak oda.
Morog ballib ismerősöm a csőcselékre. Mondom neki: a Dunába kéne lőni mindet, mi? Mire a válasz legtöbbször helyeslés, bólogatás, esetleg túllicitálás. Megmondjam én, mit tennék az ilyenekkel, meg a családjukkal?...
Tisztelet a kivételnek, továbbá a mintavétel nem reprezentatív, de azért ideje lenne mélyen magunkba néznünk, önvizsgálatot tartanunk és újrafogalmaznunk a bennünk lévő baloldalit és liberálist. És embert.
Sokkal jobb lett volna a Gandhi-féle passzív rezisztenciát gyakorolni, de ahhoz mi most még lelki óvodások vagyunk. Hol volt itt valaha egy komolyabb sztrájk vagy bojkott? Ha kirugnak egy embert a gyárból, ezerknek kéne az utcára vonulni. Hová tűnt ebből az országból a szolidaritás? Amíg mindenki csak a maga javát nézi, max. bosszankodik, ha a reptéren figyelmeztető sztrájk miatt késve jut el Mallorcára, de magasról szarik a kizsigerelt melósokra. Hol van itt gyakorlat az önszerveződésre? Franciaországban ha a kábelszolgáltató szarakodik, nem külön-külön szaladgál mindenki a maga igazáért, hanem közösen, egyesült erővel lépnek fel.
Mi lett a civil kurázsival? Hová tűnt a vér a pucánkból? Hová tűnt a "majd én megmutatom" attitűd, és mit mutatunk meg egyáltalán?
Azt mondják, egy generációra egy forradalom jut, bár ki tudja, gyorsuló ciklusú világunkban ez is lehet, hogy sűrüsödik. Nekünk ez jutott, pár reményteljes nap, egy Tévéostrom, s a Kossuth tér. Ezek elmúltak, dugába dőltek, az utóbbit elvették, elzárták.
De immár nekünk is van mire emlékezni, lesz mit mesélni majd az unokáknak. Harminc év múlva úgyis kb. másfélmillió ember fogja mesélni súgva és fennhangon, hogy bizony ő is ott volt a második vonalban a Tévészékház dicső ostrománál. És majd heroikus filmeket csinálnak a témában.
A 2006-os ugyan nem volt egy Forradalom és Szabadságharc Classic, de, kellett már a nemzet görbült gerincéhez egy kis kalcium, egy kis csonterősítő. Gyurcsány meg így se-úgy se mondott volna le, atomot is robbanthattak volna, akkor sem. És nem is fog, amíg valami újabb bábot nem találnak helyette.
Azért én mégis azt gondolom, bár ne kellene pofoznunk egymást, csak azért, hogy végre békében élhessünk. És ebben az a bosszantó, hogy bármikor válthatnánk stratégiát, de nem tesszük.
A beígért tüntetések befagytak, leállt a szervezkedés a szakszervezeteknél, senki sem akart média által démonizált tüntető lenni.
A rettegésfüggők rendesen megkapták adagjukat. Ismét lehetett náci bandákkal riogatni. Mindenféle zavaros, félszabályos rendelkezést lehetett hozni a rendőrségnél. Bírók öt perc alatt hoztak 3 év letöltendő ítéleteket a vélelmezett közérdekre hivatkozva.
Komolyan korlátozhatóvá, korlátozandóvá lettek jogaink, a manipulált, ferdített közvélekedés "nyomására".
Zokogni/röhögni való, ahogy az érveket varázslatosan, aktuálisan használjuk. A mi Fridink hüledezve háborgott, mi az, hogy Gyurcsány illegitim, megnyerte a választásokat, jogszabályok alpján a parlament megszavazta neki a bizalmat, hiszen jogállamban élünk. A Kossuth tériekkel szemben minden eszközt hajlandó lenne bevetni, a józan ész alapján, mert láthatólag a jogszabályok nem jók.
És honfitársaink egyetértően bólogattak a rendőrterror láttán, mert rendnek, nyugalomnak kell lenni. Ez volt a mi 911-ünk, aminek kapcsán átsiklunk lassan valami fasisztoid diktatúrába. Mi magunk akarjuk a totális ellenőrzést, mi kívánjuk a példás megtorlást.
Amolyan átjáró tipus vagyok, így alkalmam nyílik néha durván ugratni mindkét oldali ismerőseimet, kollégáimat, ez az én közhangulat-barométerem.
Morog jobbos ismerősöm Gyurcsányra. Mondom neki: kötelet a nyakába, mi? Mire a válasz majd minden esetben az volt, hogy á, ugyan! Álljon bíróság elé, kobozzák el a vagyonát, ilyeneket javasoltak. Volt, aki szívesen beszállt volna a repülőjegyébe, valahová messze idegenbe, és csak oda.
Morog ballib ismerősöm a csőcselékre. Mondom neki: a Dunába kéne lőni mindet, mi? Mire a válasz legtöbbször helyeslés, bólogatás, esetleg túllicitálás. Megmondjam én, mit tennék az ilyenekkel, meg a családjukkal?...
Tisztelet a kivételnek, továbbá a mintavétel nem reprezentatív, de azért ideje lenne mélyen magunkba néznünk, önvizsgálatot tartanunk és újrafogalmaznunk a bennünk lévő baloldalit és liberálist. És embert.
Sokkal jobb lett volna a Gandhi-féle passzív rezisztenciát gyakorolni, de ahhoz mi most még lelki óvodások vagyunk. Hol volt itt valaha egy komolyabb sztrájk vagy bojkott? Ha kirugnak egy embert a gyárból, ezerknek kéne az utcára vonulni. Hová tűnt ebből az országból a szolidaritás? Amíg mindenki csak a maga javát nézi, max. bosszankodik, ha a reptéren figyelmeztető sztrájk miatt késve jut el Mallorcára, de magasról szarik a kizsigerelt melósokra. Hol van itt gyakorlat az önszerveződésre? Franciaországban ha a kábelszolgáltató szarakodik, nem külön-külön szaladgál mindenki a maga igazáért, hanem közösen, egyesült erővel lépnek fel.
Mi lett a civil kurázsival? Hová tűnt a vér a pucánkból? Hová tűnt a "majd én megmutatom" attitűd, és mit mutatunk meg egyáltalán?
Azt mondják, egy generációra egy forradalom jut, bár ki tudja, gyorsuló ciklusú világunkban ez is lehet, hogy sűrüsödik. Nekünk ez jutott, pár reményteljes nap, egy Tévéostrom, s a Kossuth tér. Ezek elmúltak, dugába dőltek, az utóbbit elvették, elzárták.
De immár nekünk is van mire emlékezni, lesz mit mesélni majd az unokáknak. Harminc év múlva úgyis kb. másfélmillió ember fogja mesélni súgva és fennhangon, hogy bizony ő is ott volt a második vonalban a Tévészékház dicső ostrománál. És majd heroikus filmeket csinálnak a témában.
A 2006-os ugyan nem volt egy Forradalom és Szabadságharc Classic, de, kellett már a nemzet görbült gerincéhez egy kis kalcium, egy kis csonterősítő. Gyurcsány meg így se-úgy se mondott volna le, atomot is robbanthattak volna, akkor sem. És nem is fog, amíg valami újabb bábot nem találnak helyette.
Azért én mégis azt gondolom, bár ne kellene pofoznunk egymást, csak azért, hogy végre békében élhessünk. És ebben az a bosszantó, hogy bármikor válthatnánk stratégiát, de nem tesszük.
