Több nap feszültsége után a Kossuth tériek kiegyeztek a rendőrséggel, miszerint október 25-ig maradhatnak a téren. A tüntetők megbarátkoztak azzal a megalázó helyzettel, hogy berlini és izraeli mintára falat húztak fel közéjük és az állami ünnepségek közé, és azzal is, hogy a tűzszerészek átvizsgálják a sátrakat.
23-án hajnalban a rendőrség mégis mondvacsinált indokokkal, bizarr körülmények közt kicsalta, kiverte a legkitartóbbakat. Itt történt az, hogy egy vak házaspárt kituszkoltak a villamosmegálló melletti bokrokon keresztül a füves területről, ők meg estek fél métert, erre kaptak is a gumibottal. A pasit megbilincselték, elszakították a feleségétől, akinél a cekker volt, úgyhogy se fehér bot, se lakáskulcs. Bezsuppolták egy furgonba, majd mikor rájöttek, mekkora marhaságot csináltak, kidobták a fickót a rakparton, hogy majd idehozzák a feleségét, csak várjon. Hát várhatott. Órákig álldogált, s jó fülének köszönhetően hallotta, amint ott dekkoló rendőrök beszélgetnek: a Dunába kéne lőni az összeset. Szép kis 50. évfordulót sejtet ez a mondat.
Csak napokkal később, őrzési díj ellenében vehették át saját holmijaikat a Kossuth tériek, melytől épp a rendőrség zárta el őket. Nem is tudtam, hogy a rendőrségnek ilyen kiterjedt szolgáltatási köre van. Mekkora biznisz, erre nyitok egy vállalkozást! Bemegyek a lakásodba, kiebrudallak, és csak komoly összeg fejében engedlek vissza, hiszen vigyáztam a lakásodra.
A tűzszerészek alaposan átkutatták a sátrakat, benéztek a bográcsok alá, s egy kempingasztalnyi bizonyítékkal rukkoltak elő. A fegyverarzenál, amit mutogattak a tévében különösen veszélyes társaságot sejtet. Komoly zászlórudak, bicskák, konyhakések, zoknik és egy fejsze voltak a fő fegyverei az új felkelésnek. Ezen logikai vonalat követve aggódva tekintettem át konyhám, fehérneműs fiókom és fészerem tartalmát, nehogy nemzetközi terroristának nézzenek. Kedves honfitársaink bevették a porhintést, már másnap az volt a közbeszél, hogy azok ott fel akarták robbantani az államfőket meg a Parlamentet.
Ezen mondvacsinált okokra hivatkozva műveleti területté nyilvánították az erőszakkal kiürített Kossuth teret, de még a környező utcákat is.
A látszatra persze adni kellett, a protokoll a legnagyobb rendben folyt. Majdnem. Ugye, egy ünneplés úgy történik, hogy a nép ünnepli az ünnepét, s választott képviselői celebrálják a megemlékezést.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc ötvenedik évfordulóján a hermetikusan lezárt belvárosba az ottlakók is csak bajosan jutottak be. Így ünnepel az MSzMP utódpártja 2006-ban: szűk körben, az ünneplő nép kizárásával. Hogy legyenek mégis emberek Lári Feri mellett, meghívtak pár külföldi politikust. Ha a családom nem ünnepli velem a szülinapomat, áthívom a szomszédokat. Milyen szánalmas!
A sok külföldi államfő meg kínosan feszengett, csodálkozva sandítottak a szögesdróttal és rendőrökkel védett néptelen Patyomkin-térre. S a kiürített Kossuth téren a tüntetők sátrait eltakarandó cinikus plakátfalról archiv, de boldog ötvenhatos arcok mosolyogtak vissza rájuk ötven év távolából.
Aki igazi emberekkel akart ünnepelni, az kódoroghatott Budapesten. A tüntetők a Bazilikánál, a Szabadság téren, szerte a városban tömörültek, váltak szét, illetve vonultak újabb és újabb helyekre. A legtöbben a Corvin-köznél kötöttek ki.
E napon eredeti helyszíneken, eredeti környezetben ünnepelhetett az utca népe. Budapest a velünk élő történelem magasztos vizuális koncepcióját szem előtt tartva már hosszú évek óta úgy készült az ötvenedik évfordulóra, hogy meghagyta az összes eredeti repesz- és golyónyomot a falakon városszerte. Gondosan nincsen renoválva a Belváros, bizonyára az is Világörökség státuszra tart számot.
Nálunk arra jó egy ünnep, hogy legyen aktuálisan min vitatkozni. Augusztus huszadikán ahelyett, hogy ünnepelnénk, hogy még a történészeink szerint is legalább ezer éve állam vagyunk, inkább arról vitatkozunk, hogy István vagy Koppány. Október 23-án azon fanyalgunk, minek kellett az a ribillió, s lassan a hős forradalmárokból csőcselék lesz ismét, mint a Kádár-rendszerben. Miért zavarják össze szegény ellenforradalom hazugságán szocializálódott kádárnemzedéket, kiknek amúgy is nagy falat volt a műsorváltáskor 56 új értelmezése? Tizenhat év alatt annyit értünk el, hogy végre ők védik tőlünk 56-ot.
Minden tiltakozás ellenére a szocik átvitték a Vaskefe tervét. Ez egy gigantomán, rosszul pozicionált emlékmű, és hogy minek állít emléket, az vagy kérdéses, vagy arcpirítóan egyértelmű. Vasbitók forrnak eggyé hatalmas fémékké, ami tankként hasítja a pesti kockakövet.
Mégis, fontos ez az emlékmű, hát kell valahol az MSzP-nek is egy hely, ahol köszönetet nyilváníthat az oroszoknak 56-ért. Túlzás? Sci-fi? Na, majd meglátjuk. A párhuzamos történelem világában déja vue-ként rímel rá az ötvenhatos minta a kétezerhatosra.
Szegény Kosáry Domonkos hiába próbálta a Bitó tér bizonyítványát magyarázni, kifütyülték. Bizonyára nem esett neki jól, legközelebb tán körbetekint, mihez adja nevét és arcát. Elnézést kérünk, a legutóbbi forradalom megünneplése a jelenlegi forradalom miatt elmarad.
Sokan nem veszik észre a megemlékezések emelkedett pillanataiban, hogy a történelem itt sétál a nagykörúton.
